Eredményes évadot zár a Háromszék Táncegyüttes

június 29, 2021 haromszek 0 Comments

Egy új bemutató, számtalan kiszállás, ünnepi rendezvénysorozat színesítette a Háromszék Táncegyüttes 2020/2021-es évadát.

A járványügyi helyzet sokszor átrajzolta számításainkat, de így is 48 alkalommal sikerült színpadra lépnünk. A virtuális térben folyamatosan jelen voltunk, ősszel többszáz néző követte online megrendezett rendezvénysorozatunkat, amelyet együttesünk fennállásának 30. évfordulójára szerveztünk.

Fotó: Kátai Jocó

Rézhúron
Az évad kezdetén a Rézhúron c. előadásunkkal szabadtéren örvendeztettük meg nézőinket, szeptemberben Borszéken, Baróton és Brassó főterének nagyszínpadán is bemutattuk a produkciót a Brassói Magyar Napok keretén belül.

Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándoroltunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja állt, ez az előadás címadója is. A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.

Hosszú évek óta a Rézhúron az első olyan produkciója együttesünknek, amely lehetőséget teremtett még a legkisebb vidéki színpadokon való fellépésre is. Nagy örömünkre így kis vidéki településeken, falvakban, községekben is bemutatkozhattunk Kovászna megyében: Nagyajta, Nagybacon, Vargyas, Zabola, Kézdiszentlélek, Esztelnek, Illyefalva. A megyehatáron kívül is tartottunk vidéki kiszállásokat, Brassó megyében Ürmösön és Apácán, Hargita megyében pedig Gyergyócsomafalván, Gyergyóremetén és Gyergyóditróban léptünk színpadra. Az előadást természetesen városon is játszottuk, Sepsiszentgyörgy mellett Baróton, Kovásznán és Székelykeresztúron mutattuk be. A folklórelőadást ebben az évadban összesen 25 alkalommal adtuk elő.

Fotó: Ürmösi Levente Mihály

Táncsétány
Társulatunk fennállásának 30 éves évfordulójára készült Ivácson László rendezésében a Táncsétány című produkció, amelyet 2020. október 1-jén mutattunk be.

„A Táncsétány egyfajta útfeltárás, mellyel a társulat ünnepel és múltat is idéz ebben az évfordulós évadban. A korábbi előadások koreográfiáit feldolgozó produkció, nemcsak emléket állít és felsorol, hanem reflektál, viszonyul az elődök által megfogalmazottakra, így az együttes jelenéről is vall. Arról, hogy miként kapcsolódunk, viszonyulhatunk a ma életérzésével a folklórhoz, a kortárs formákhoz vagy egyéb kihívásokhoz. A sétáló emlékezés olyan egyetemes témákat is érint, mint az idő, a hit, a férfi és nő életszerepei, a megvallott értékek és a hagyomány.”- olvasható a szinopszisban.

Az előadást az évad során 14 alkalommal játszottuk, Sepsiszentgyörgy mellett Kézdivásárhelyen, Baróton, Csíkszeredában, márciusban pedig egy miniturné keretében a Gyergyói-medencében is bemutattuk a produkciót.

30 éves a Háromszék Táncegyüttes
A Háromszék Táncegyüttes 2020-ban ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. A járványügyi helyzetre való tekintettel a virtuális térben tartottuk meg ünnepi programsorozatunkat november 19-21. között, amelynek keretében felidéztük az elmúlt évek emlékezetes pillanatait, közös sétára hívtuk a nézőinket, volt és jelenlegi kollégákat ezen a hosszú táncösvényen, amit magunk mögött tudhatunk, bizakodva tekintve a jövőbe.

A jubileum alkalmából egy rendhagyó riportfilm készült a Háromszék Táncegyüttesről, könyv- és filmbemutatóval, fotókiállítással, remek koncertekkel, gyermekelőadással és gálaműsorral színesítettük online rendezvénysorozatunkat.

Fotó: Kátai Jocó

Tiszta
Májusban megváltozott szereposztással újra műsorra tűztük a Juhász Zsolt rendezésében készült Tiszta c. néptánc-színházi előadásunkat.
Ezzel a produkcióval vettünk részt az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek 15. Találkozóján, amelynek a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes adott otthont 2021. május 27-29. között Csíkszeredában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 2021. június 7-11. között egy nyugat-erdélyi turné keretében Nagykárolyban, Margittán és Szatmárnémetiben mutattuk be az előadást. Továbbá fontos kiemelni a Marosvásárhelyen tartott nagy sikerű vendégjátékunkat is, amelyre május 10-én került sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az előadást az évadban összesen 9 alkalommal vittük színpadra.

A 2020/2021-es évadunkat ugyancsak a Tiszta c. előadással zártuk június 24-én a Háromszék Táncstúdióban.

Kis pihenő után szeretettel várjuk nézőinket augusztusban az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióra, amelyben táncosaink is közreműködnek. A megaprodukcióra augusztus 20-24. között kerül sor a Sepsi Arénában.

A Háromszék Táncegyüttes színes és színvonalas tevékenységét az évad folyamán Kovászna Megye Tanácsának állandó támogatása mellett a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatta pályázatok révén.

Previous Post