A tánc ünnepe

A Székelyföld több kisebb táncdialektusra oszlik. Legpolgárosultabb területe Háromszék, régiesebb területei a Nyárád mente, Udvarhely keleti része és Felcsík, a leggazdagabb pedig Marosszék.
Jánosi József koreográfiája a Nyárád menti (Szentgerice, Nyárádmagyarós, Nyárádselye), a sóvidéki (Alsó-Felső Sófalva, Parajd) és a Felső-Maros menti (Sárpatak) hagyományőrző székelység táncaiból építkezik. A koreográfia szépsége és érdekessége - a tánctípusok és táncstílusok hasonlósága mellett - az, hogy megtalálható benne a marosszéki forgatós több altípusa: a Nyárád menti forgatós, a sóvidéki marosszéki és a sárpataki sebes forduló és korcsos. Martin György kutatása és művei szerint, Mezőség a néptánc és a hangszeres zene tekintetében a legérdekesebb és legfontosabb területe Erdélynek. Táncélete régies, helyenként szinte középkori állapotokat őrzött meg. Itt még az elmúlt évtizedben is mindenki ismerte és szinte egyformán jól táncolta a hagyományos táncokat. 1940 őszén Kodály Zoltán széki hímzések láttán azt tanácsolta Lajtha Lászlónak, látogasson el székre. "Ahol ilyen szép és sajátos hímzések élnek még ma is, kell ott - mondotta - valami érdekes muzsikának is lennie." Lajtha széki gyűjtése új fejezetet indított a hangszeres népzene kutatásában: kiderült belőle, hogy fejlett, gazdag népi hangszeres tánczenénk van. Az együttesünk által táncolt koreográfia a széki táncok sűrített, de élethű megjelenítésére törekszik.

 
A mezőségi táncokat - még a századvég rohamos változásai közepette is - a színpadon látott formához hasonlóan megtalálhatjuk Visában, Vajdakamaráson vagy Palatkán, ahol a vidék híres nevezetes palatkai zenészei, a Kodoba dinasztia muzsikálására táncolják lakodalmakban és más ünnepi alkalmakkor.
Műsorunk második részében - a kalotaszegi kivételével - a nyugati vagy Duna-vidéki és a középső vagy Tisza-vidéki dialektus táncaiból mutatunk be néhányat. Az északkeleti Felvidék egyik elválasztó jegye a sok vonásban hasonló alföldi területhez képest az, hogy itt a táncéletben jelentős szerepük van a leánytáncoknak. A leánygyermek csak az igazi leánykort elérve kapcsolódhatott be a nagyleányok karikázójába. A menyecskék pedig már csak alkalmilag vehettek részt benne. Tímár Sándor Zempléni karikázója e tánctípust mutatja be.
A rábaközi dus az ugrós táncok fejlett típusa. Leggazdagabb formája a banda előtt külön rendelésre járt virtusos férfitánc, mely gyakran a legényavatás próbatétetelei közé is tartozott. A búcsúban a legények csoportos menettáncként a falu különböző pontjaira való vonulások közben s a körverbunk bevezetéseként táncolják. A társadalmi rétegenként szerveződő legénycéhek a búcsú legjelentősebb szertartásos aktusát és látványosságát jelentő "karéj" vagy "verbunk" előadására gondosan felkészültek. A 16-17 éves legénysorba kerülő fiúk első nyilvános megmutatkozásaa búcsúi karéjban történt meg.

 
Az ugrós táncok fejlett típusa az Alföldi keleti és délkeleti részén ugrós, oláhos, féloláhos, kondástáns és mars néven fordul elő. Az alföldi parasztság körében már nem olyan általános, s főként csak a pásztorok és a volt uradalmi cselédség hagyományában maradt fenn. Az alföldi ugróst mindig kanásztánc dallamok kísérik. A táncot szabályozatlan szerkezetű szóló férfi- és nyílt összefogódzású párostánc formákban, valamint férfi menettáncként táncolják.
A kalotaszegi táncok kiemelkedő helyet foglalnak el a magyar tánckultúrában. Erdély más területeihez viszonyítva Kalotaszeg táncélete ugyan nem olyan régies, de bizonyos tánctípusok legfejlettebb formáit itt találhatjuk meg. A szólóban járt, ma már inkább csak mutatványos funkciójú, rendkívül virtuóz kalotaszegi legényes majdnem a tökéletességig kicsiszolt. Formakincse páratlanul gazdag, szerkezete tömör, zárt, de fejlett, magasfokú improvizációra nyújt lehetőséget. Az Ecsedi láp környékének jellegzetes férfitánca a magyar verbunk, melynek fejlettségéhez hozzájárult az állandó műzenei eredetű kísérő dallam hatása is. Motívumkincse megegyezik az egész vidékre jellemző férfitáncéval, de fokozottabb mértékben átszínezik a magyar szóló műtáncelemei is, s ez nem utolsósorban a Szatmár környékén működött tánciskolák eredménye. Az egész vidéken általános a férfitánchoz kapcsolódó kétrészes páros tánc: a gazdag lassű és a virtuóz formakészletű friss.

Tánckar
Ambrus Csilla, Bodó Bán Enikő, Demeter Erika, Demeter Katalin, Donáth Zita, Keresztes Edit, Lengyel Judit, Soós Gizella, Bodó Bán János, Gáspár Attila, Jánosi Attila, Mátéfi Csaba, Orza Calin, Salamon József, Tóth Sándor, Virág Endre

Zenekar

Moldován István- hegedű
Soós Árpád- brácsa
Makkai Zoltán- nagybőgő

Közelgő előadások

magnifiercrosschevron-down