Az előző évekhez hasonlóan idén is ünnepi műsorkínálattal várjuk közönségünket a karácsony és szilveszter közti periódusban. Három előadással, illetve a már hagyományossá vált Karácsonyi Táncházzal tesszük hangulatosabbá az ünnepi időszakot.
A programsorozat első előadásaként december 27-én, péntek este 19 órától a Könczei Árpád által rendezett Banda c. nagysikerű produkciót nézhetik meg az érdeklődők a Háromszék Táncstúdióban. A sajátosan groteszk, a prűdeket meghökkentő, nyitottakat megnevettető, ízig-vérig táncszínház előadást 2013-ban mutatta be az együttes, a nagy sikerre való tekintettel pedig 2017-ben, most pedig 2019-ben újra műsorra tűztük a produkciót. A banda után, december 27-én, 22 órától a hagyományos Karácsonyi Táncházra is sor kerül. Az esemény helyszínéül (szokás szerint) a Tamási Áron Színház előcsarnoka szolgál, ahová szeretettel várjuk a helyi, illetve az ünnepekre hazalátogató néptáncszeretőket.
December 28-án, szombaton 19 órától Ivácson László rendezésében a Vágják az erdei utat… c. folklórelőadás lesz látható a Háromszék Táncstúdióban.
Szintén a Háromszék Táncstúdió ad otthont utolsó ünnepi előadásunknak, december 29-én, vasárnap 19 órától Curat c. új néptánc-színház produkciónkat mutatjuk be Juhász Zsolt rendezésében.
A Háromszék Táncegyüttes előadásaira a Központi Jegyirodában vásárolhatók jegyek, valamint online a www.biletmaster.ro oldalon. A Karácsonyi Táncház esetében a helyszínen lehet 10 ron értékű jegyet váltani.
Sponsori:
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.