A Háromszék Táncegyüttes idén is szabadtéren tartja évadnyitó előadását: szeptember 8-án, pénteken 18 órától Az én mesém c. produkcióval várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat Sepsiszentgyörgy főterén.
A Furik Rita rendezésében készült nagysikerű gyermekelőadást 2014-ben mutatták be, azóta Erdély összes nagyvárosában és számos szórványtelepülésen látható volt, több alkalommal turnéztak vele Magyarországon és Felvidéken, idén pedig az Egyesült Királyságban is színpadra léptek. A táncmesét összesen 85 alkalommal játszották, az évadnyitó előadás pedig búcsúztató is egyben, hiszen szeptember 8-án utolsó alkalommal lehet megtekinteni.
A táncmese a világirodalom és a magyar folklór ősmeséinek tiszta, egyszerű történeteiből, motívumaiból, valamint a varázsénekek mágikus erejéből építkezik. Az alkotófolyamatban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva segítették a rendező munkáját. Az előadás mesés zenei világának megteremtésében Orbán Ferenc és a Heveder zenekar működtek közre.