AranyAsszonyok decemberben

2018. decembrie 3.

Decemberben két alkalommal játszuk Sepsiszentgyörgyön a Furik Rita által rendezett rituális folklórelőadást, december 8-10. között pedig Magyarországon turnézunk a produkcióval.

A hónap folyamán játszott Femeile de aur c. előadások megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alap program által, magyarországi vendégjátékaink pedig a Bethlen Gábor Alap társfinanszírozásával valósulhatnak meg.

Az Femeile de aur c. produkció felújított változatát december folyamán két alkalommal is láthatják sepsiszentgyörgyi nézőink a Háromszék Táncstúdióban:

  • December 6. (csütörtök), 19:00
  • December 27. (csütörtök), 19:00

A Bethlen Gábor Alap és a Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően december 8-10. között három magyarországi helyszínen, Komlón, Szarvason és Szegeden lépünk színpadra a produkcióval:

  • December  8. (szombat), 19:00 - Komló, Komlói Színházú
  • December 9. (vasárnap), 18:00 - Szarvas, Cervinus Teátrum
  • December 10. (hétfő), 19:00 - Szeged, IH Rendezvényközpont

Sepsiszentgyörgyi előadásainkra jegyet vásárolni a Központi Jegyirodában (tel. 0267-312104) illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon lehet.

Sponsori:

magnifiercrosschevron-down