Fotókiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színház előtti sétányon. A táncegyüttes fennállásának 30. évfordulója alkalmából megtartott rendezvénysorozat záróakkordja ez a tárlat, amelynek keretében Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész előadásfelvételeivel emlékezünk az elmúlt évek legszebb pillanataira.
A kiállítás megnyitójára 2020. december 17-én, csütörtökön 15.30 órától kerül sor, az eseményt élőben lehet majd követni a Háromszék Táncegyüttes Facebook oldalán: www.facebook.com/haromszek
A tárlatot 2021. január 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Ádám Gyula munkásságát a gyűjtési és dokumentálási vágy / láz köti egybe. Az a szorgalmas és fáradhatatlan munka,amellyel a hétköznapokat dokumentálja a történelmi időtávlatból nyernek majd igazán jelentőséget. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, Magyar Művészetért Díjjal, Csíkszereda város Pro Urbe-díjával és számos egyéb szakmai elismeréssel kitüntetett fotográfus 2016 óta követi lencséjével a Háromszék Táncegyüttes előadásait.
A fotográfus különös érzékenységgel varázsol a színpadi jelenidőből örökkévalót. Lencséjén keresztül az itt és most pillanatában megtörténő táncmozdulat, gesztus, színpadi találkozás szakrálissá lényegül át, a színházi másodperctöredék pedig időtlenné tágul. A kiállítás az elmúlt öt év előadásaiból összeállított hangulatkollázs.
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója:
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.