Pearls

A Háromszék Táncegyüttes két alapvető irányvonala, egyfelől a hagyományos népzene és néptánc színpadi bemutatása, másfelől modern, táncszínházi darabok készítése. A “Gyöngyszemek” egyszerre vállalkozik mindkettőre, egymás mellé helyezve a klasszikus néptáncvonalat egy kísérletező, újító vonallal.
Immár hagyományosan minden év novemberének második hétvégéjén tartjuk a sepsiszentgyörgyi Népzene- és néptánctalálkozókat, amelynek gálaműsora külön kihívás a kísérletezésre a fiatal koreográfusok számára. “Gyöngyszemek” című előadásunkba az elmúlt húsz Találkozó gálaműsorára készült koreográfiákból válogattunk:
1. Kitáncoltatás
- marossárpataki csűrdöngölő, jártatós, csárdás, korcsos, cigánycsárdás

2. Gyimesi gondűző - A csángók egyik arca a buzgó vallásosságukat, különös alakokkal népes hitvilágukat és a népköltészet személyes műfajait tükrözi. Másik arcuk az élet derűs odalát mutatja, mely vidámsággal, mulatsággal és tánccal jár együtt.
- gyimesi táncok: csárdás, féloláhos, huszárverbunk, medvés, sebesmagyaros, sántanémetes

3. Régi képek, szép emlékek
-válaszúti ritka magyar, csárdás, gyors csárdás, bonchidai román forgatós, gyors csárdás

4. Őrkői cigány nóták: előadja a Háromszék Táncegyüttes zenekara.

5. Pimpimpáré - A fiúgyermekek egyik kedvenc játéka a katonásdi, e játékot idézi az alkotás, mely egyben szemlélteti is azt a bizonyára naiv vágyat, hogy a katonaság gyermeki könnyedségű legyen.

6. Bújj-bújj zöld ág - A falujáró-, határkerülő-, vonuló-, kígyózó- és kapuzó leányjátékok ciklusát mutatja be a koreográfia. Ezek a játékok szorosan kapcsolódnak a tavaszi, termékenységi rítusokhoz, ugyanis az esőkérő és naphívogató gyermekmondókák a valamikori termésszaporító, bőséget hozó rituálé maradványai.

7. Csányi Mátyás emlékére - A Szászcsávási Cigányzenekar nagybőgősének állítunk emléket, aki 2007 júniusában hunyt el. A méltán híres zenekar egyik alapembereként éveken át rendszeres vendége volt a Találkozóknak.

8. Etűd - A kísérletezés jegyében született az “Etűd” című koreográfia, amelyben a küküllőmenti pontozó klasszikus barokk zenével ötvöződik.

9. Nem jó az embernek egyedül - A táncprodukció az erdélyi férfi- és párostáncok közötti átjárhatóságokat tárja elénk, célul tűzve a párkeresést.
-kalotaszegi, mezőségi, gyimesi, székelyföldi férfi és párostáncok

Dance company
Csákány Helga, Dombi Rózsa, Karácsony Tünde, Karácsony Zsuzsanna, Keresztes Gabriella, Keresztes Edit, Keresztes Gabriella, Kubánda Lilla-Tünde, Mikola Orsolya, Nagy Szende, Pilinger Mónika, Vajda Katalin
Fülöp Domokos, Hatházi Vilmos, Horváth Rudolf Tas, Kocsis Hunor, Magyar Csaba, Mátéfi Csaba, Ruszuly Ervin, Tőkés Zsolt, Udvari Róbert, Ürmösi-Incze Hunor, Vaszi Levente, Virág Endre.
Orchestra: Fazakas Levente, Bajna György, Fazakas Albert, Szilágyi László
Ének: Erőss Judit, Jánó Tibor

Future performances

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only