Talán be sem kell mutatnunk a közönségnek a Szászcsávási Zenekart, hiszen aki valamit is hallott a táncházmozgalomról, bizonyára hallott a világhírű szászcsávási zenészekről is. Pályafutásuk alatt nem csak szülőföldjüket, a Kis-Küküllő vidékét járták be, de hívták őket a táncházmozgalom minden jelentősebb eseményére, és eljutottak Nyugat-Európába illetve Amerikába is, ahol nagyszabású koncerteken léptek fel.
A zenekar tagjai kiterjedt zenészcsalád: az alapzenekar Dumnezeu ragadványnevű Jámbor István prímás; testvére, Csányi Mátyás Mutis bőgős volt (meghalt 2007.06.21.); és sógoruk, Mezei Ferenc “Csángáló”, a kontrás által alkotott együttest. Mindhárman a “Vén Kránci”-ként emlegetett “Csángáló” nagyapjától tanulták a mesterség fortélyait. A “Vén Kránci”-t, Horvát Mezei Ferencet évtizedekkel halála után is emlegetik.
A fiatalabb generáció is követi a családi hagyományt: Csángáló unokatestvére, Mezei Levente “Leves” prímás; Jámbor István és Csányi Mátyás öccse, Csányi Sándor “Cilika” prímás; és Csángáló fia, Jámbor Ferenc “Tocsila” prímás. Fõ hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és általában kiváló táncosok. A kommunizmusban kötelező volt mindenkinek “komoly”, munkakönyves állást felmutatni, ez a forradalom után megváltozott, és zenekar (pontosabban a zenekarok) a zenélésből élnek.
A szászcsávási zenészek repertoárja rendkívül széles. Ennek egyik oka, hogy magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak; Jámbor István, Mezei Ferenc és Csányi Mátyás pedig fiatalkorukban az azóta Erdélyből javarészt kitelepült szászoknak is játszottak.
A Csávási Ballada végigkalauzol bennünket egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigány bálba, majd kilépve ebből a hagyományos körből a csávásiakkal együtt eljutunk a városi táncházba és a Chicago-i koncertre is. A megrendelők mindig egy prímást választottak, ehhez csatlakozott a kíséret. Állandó vetélkedés folyt a prímások között, hogy ki a legjobb egy illető táncrendben. Ez az egészséges konkurencián túl oda vezetett, hogy a három prímás sohasem zenélt együtt. Az együttzenélés és a világhír útjára igazából a táncházmozgalom indította el a szászcsávásiakat, hiszen ide mindig együtt hívták meg őket, innen “vitték” tovább őket koncertekre, lemezfelvételekre.
Nem véletlenül alakult ki ez az igényes professzionalizmus Szászcsáváson, hiszen ez talán az egyetlen közép-kelet-európai falu, ahol az ötszólamú éneklés (kutatók szerint a bázeli iskola hagyományáig visszavezethetően) folklorizálódott és ebben a népies formában a mai napig fennmaradt. A helyi kórusban a szólamok apáról fiúra öröklődtek és ez a szokatlan népi zenei kultúra az egész település kulturális életére kihatott. Nem csoda hogy pont ebből a faluból indult diadalútjára a világhírű szászcsávási zenekar. A közösség zenei elvárása a helyi prímásokkal szemben eleve olyan magas volt, hogy aki szászcsáváson megállta a helyét a “bandában” a világ bármely pontján megállta a helyét, táncházakban vagy akármelyik koncertszínpadon.
Mindezek mellett előadásunk egyedi kísérlet arra, hogy a küküllő-menti egymás mellett – és egymással kölcsönhatásban – élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális nagykövete a világban.
Dance company
Albert Éva-Andrea
Karácsony Tünde-Mária
Karácsony Zsuzsanna
Keresztes Edit
Kubánda Lilla-Tünde
Lukács Réka
Nagy Szende
Pilinger Mónika
Virág Imola
Bajkó László
Csáki Csaba
Györgyjakab András
Hatházi Vilmos
Horváth Rudolf Tas
Tőkés Zsolt
Ürmösi-Incze Hunor
Virág Endre
Orchestra
Fazakas Levente – zenekarvezető, hegedű
Fazakas Albert – brácsa
Bajna György – nagybőgő
Szilágyi László – brácsa, harmonika, szintetizátor
Molnár Szabolcs – hegedű
Bartis Zoltán – hegedű
Rendező: Ivácson László
Koreográfusok: Mátéfi Csaba, Kis István, Kis-Demeter Erika, Szűcs Gábor, Ivácson László
Zenei szerkesztő: Fazakas Levente
Díszlettervező: Csiki Csaba
A rendező munkatársa: Czilli Balázs
