„Apropó, ritmus: ez az előadás másik, ha nem a legfőbb fokmérője. Vers, zene, tánc keverékéből kél, lobban a ritmusfergeteg. (...) Ujjpittyegésből, bőgődünnyögésből, hegedű-, szakszofonjajból indul a táncszvit, és torkollik lakodalomba. Merthogy García Lorca szövege nem spanyol – miként a temperamentum sem az – hanem erdélyi cigány. Ettől lesz nekünk nagyon ismerős és rokonszenves.” (Gittai István, Bihari Napló)
„Most hagyjuk el a kérdést, amit többen feltettek – szentségtörés-e ez vagy sem? –, hiszen a kifejezés egy másik síkján az előadás megdöbbentő képeivel mégiscsak sokkol, s az eltáncolt cigánysorsokkal – amelyek a hold és a halál nagyjeleneteiben költői magasságokba emelkednek, de csak azért, hogy még egyértelműbben mutassanak rá az előttünk zajló, tegnapelőtt, a tegnap, de ma is folyamatosan megtörténő tragédiára – mégis Lorcát idézi.” (Bogdán László, Háromszék Független Napilap)
„Aligha a „másságnak” akart bókolni Bocsárdi László rendező; az előadás inkább azt a túlcsorduló teremtményi erőt volt hivatott tükrözni, ami eleve a magasztalás tárgya – bár végül elveszejti magát – a Lorca-darabban, s ami túlcsorduló erő a két székely társulatot is jellemzi. Ilyen tudású, ihletettségű művészi alkotóközösségnek, lám, még arra is telik, hogy hatalmas hagyománytartaléka, az erdélyi magyar népzene és néptánc helyett a helyi romafolklórra támaszkodjék.” (Joó István)
Alkotók
Koreográfusok: Cigánytánc – Orza Calin, Kontakt-tánc – Uray Péter m.v.
Táncművészeti tanácsadó: Könczei Árpád m.v.
A rendező munkatársa: Orza Calin
Dramaturg: Bocsárdi László m.v.
Díszlet- és jelmeztervező: Bartha József m.v.
Zeneszerző: Könczei Árpád m.v.
Rendező: Bocsárdi László m.v.
Szereposztás
Mesélő, később Halál: Szabó Tibor m.v.
Anya: Molnár Gizella m.v.
Vőlegény: Győry András m.v.
Menyasszony: Polgár Emília
Leonardo: Pálffy Tibor m.v.
Feleség, később Hold: Tekeres Gizella
Cigányok: Bodor Emese, Bajkó László, Demeter Erika, Imre Béla, Fehér Noémi, Ivácson László, Ivácson Vera, Jánó Tibor, Kerekes Imola, Jánosi Attila, Keresztes Edit, Kiss István, Kozma Katalin, Marthi Zoltán, Pilinger Mónika, Virág Endre, Polgár Emília, Sándor Réka
A Hold Hangja: B. Angi Gabriella
A Tamási Áron Színház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciója
Bemutató: 2000. április 7.