Folklór-kvíz a magyar táncörökség történeti rétegeiről. A fiatalok okostelefonjaik segítségével kapcsolódhatnak be a korokon átívelő, virtuális múzeumi sétába.
Az interaktív gyermekelőadás hangszerbemutatóval, népdaltanítással és bűvészmutatványokkal fűszerezve csempészi be népi örökségünket a gyermekek szívébe.
A Háromszék Táncegyüttes szervezésében kerül megrendezésre a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója (EHTET) 2024. május 28-31. között Sepsiszentgyörgyön.
Ez a hónap minden korosztálynak szól: családi és szervezett előadások keretében tovább játsszuk a Lúdas Matyi c. felújított gyermekműsorunkat, újra színpadra visszük a Hazától hazáig c. folklór előadást, vendégjátékkal érkezik a Bekecs Táncszínház, és május 28-31. között sor kerül a 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójára Sepsiszentgyörgyön.
Erdély legfiatalabb hivatásos táncegyüttese, a Bekecs Táncszínház néptáncos és táncszínházi produkciói mellett, időnként prózai központú előadásaival is elkápráztatja közönségét. „Két világ közé hajítva, melyikhez nyújtsam jobbom, nem tudom” – ezt a Madách-idézetet választották az alkotók a Kit szerettél, Madách? című előadás mottójának, melyet február 22-én mutatnak be a Háromszék Táncstúdióban.