HTE logo

Ábel

február 3, 2017 haromszek 0 Comments

Ábel
Táncszínház egy felvonásban Tamási Áron nyomán

Gondolatok az Ábelről
“A színpad felé nem a becsvágy csalogatott,… Inkább akartam színpadon is a székelység emberi követe lenni.”
“Valósággal nyűgbe ver valami különös érzés, amelyhez hasonlót soha semmi nem ébresztett bennem, csak a föld, hol ringott a bölcsőm. Nem öröm és nem fájdalom ez az érzés, nem szárnyalás és nem is megenyhülés. Kehely talán, miben e földi élet levének kivonata van.”
Tamási Áron

Tamási Áron a székelység irodalmi követe, akárcsak az irodalmi alkotásban Ábel, a székelység megtestesítője, a bölcső, a szülőföld, az otthon vonzásában és taszításában alkot és cselekszik. Féja Géza, tamási áron egyik elemzője és méltatója így ír a székelyekről 1970-ben megjelent kötetében: “A székelyek időkön keresztül őrizték a határt, mezsgyébe gyökerezve éltek. és ennek fejében sokáig szabadságjogokat élveztek. Utóbb jobbágyokká nyomorították őket, de sohasem adták fel a harcot ősi jussukért, lázadások lobbantak és fulladtak kegyetlen megtorlásba. Majd menekültek, történelmi sorsuk, gazdasági helyzetük egyre többeket késztetett kivándorlásra. A legjobbakat azonban mélyebb indítékok küldötték világot beíró útra: a hosszú kötöttség után a nagy emberi távlatot keresték.” Ebből a tömör, enyhén romantikus irodalmi részletből lényegre tapintó leírást kapunk a székelyekről, a kötöttségek, a hagyomány, a szabadság iránti elkötelezettség mellett az elvándorlás okairól is ír az író.

Tamási Áront, a székely-magyar irodalom jeles képviselőjét is foglalkoztatták ezen gondolatok. Irodalmi hősei székelyek, akik a hagyományba gyökerezve keresik igazukat, boldogulásukat, érvényesülésüket több-kevesebb sikerrel. Tamási életművében kiemelt hely jutott Szakállas Ábelnek, az Ábel trilógia főhősének. Féja Géza előbb idézett könyvében így ír mindennapjainak a kalsszikusává kezd növekedni. A regény elején Ábel tengerit morzsol otthon, anyja pityókát szed a földön, apja éppen erdei munkából érkezik. Tükéletes realista életképet kapunk, és ez a realizmus jellemzi könyvét utolsó soráig.

Hogyan lehet az Ábelből színpadi, táncos produkciót alkotni? Hogyan lehet visszaadni az Ábel realizmusát, stílusát, humorának védekező és támadó jellegét? Egyáltalán hogyan lehet Ábelt eltáncolni? A trilógiában egyrészt igen sok szereplő vonul fel, másrészt az irodalmi dramaturgia merőben különbözik a zenei és koreográfiai dramaturgiától.
A zene és a tánc összességükben az érzelmekre hatnak, élményt nyújtanak és színpadi látvánnyal az auditív élmény vizuálissá válik. A mai színház inkább szürrealista, mint realista, ugyanakkor a zene és a tánc kódrendszere, alkotó elemeinek lényegét tekintve szimbolista. Ezért a jelképeken és a szimbólumokon keresztül törekszem válaszolni az Ábel által felvetett kérdésre: “mi célra vagyunk a világon? Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, feleli Amerikában az ifjú feketebőrű egy templomból kijövet. A választ Tamási egy hitét gyakorló, szabadságjogaiban, emberi méltóságában sértett kisebbség – indián, néger, székely- szájába adja.

Tamási Áron ábeljében nem teljesedik ki a párkapcsolat, csak annyit tudhatunk meg, hogy Ábelnek tetszik Blanka kisasszony, talán meg is szereti, de a szerelem nem teljesedik ki. A tánc egyik sajátossága a párkapcsolat, ami a koreográfia folyamán a kiválasztás – elhódítás, más nőben a volt kedves keresése, de a mindig egyedül maradás ugyancsak a beteljsületlen szerelemről szól.

Az elmúlt évek alatt az erdélyi – székelyföldi tájakon is változott a világ, anyagiakban gazdagodtunk (bankok épültek), virágzik a kereskedelem (tele vagyunk butikokkal), de mi lesz hagyományainkkal, kultúránkkal? Régi és új ideológiák, érdekek csapnak össze, hatalomvágytól fűtött “világmegváltók” és “nemzetmegmentők” acsarkodása mögött a pénz hatalma munkálkodik. Sűrűbb és vadabb ez a rengeteg a hargitainál, melyben a mai Ábelek egyre nehezebben tájékozódnak.
Számomra az otthon egyszerre jelent szűkebb és egy tágabb közösséget, úgy ahogyan az  erdélyi székely-magyar családi és faluközösség mellett, a tágabb etnikai és kulturális közeg életteret és ezáltal otthont jelent. Számomra így Ábel egy motívum, egy motiváció, mivel én is keresem a kérdésre a választ és válaszolok is rá a magam zenei és táncos nyelvezetével.

Köszönettel tartozom mindazoknak, akik segítettek és együttműködtek velem e táncos Ábel megszületésében, elsősorban Jánó Mihálynak, aki 1996 decemberében felvetette a témát, elindítván így az alkotói fantáziát, és a Háromszék Együttesnek, akik egyemberként, teljes odaadással vettek részt az előadás megvalósításában.
Könczei Árpád

Tánckar
Bodor Emese, Demeter Erika, Demeter Katalin, Fehér Noémi, Ivácson Vera, Keresztes Edit, Polgár Emília, Sándor Réka, Tekeres Gizella, Csáky Csaba, Gáspár Attila, Ivácson László, Imre Béla, Jánosi Attila, Kiss István, Marthi Zoltán, Orza Calin, Virág Endre
Ábel szerepében: Ivácson László
Ábel partnere: Ivácson Vera

Zenészek
Papp István Gázsa – hegedű
Árendás Péter – brácsa, gardony, tambura
Liber Endre – cimbalom, brácsa
Szász Lőrinc – bőgő
Demeter Erika – ének
Burányi Béla – szoprán, bariton. szaxofon
ifj. Resch Béla – jazzbőgő
Virág Tibor – dobok
Könczei Árpád – zongora, szintetizátor

Previous Post

Next Post